![]() |
![]() |
VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Két vármegyei verseny eredményhirdetésére is hivatalosak voltak diákjaink és felkészítő pedagógusaik az Arany János iskolába, március 14-én.
Kárpáti Viktor 4.b osztályos tanuló, kiváló helyesírásával 1. helyezést ért el az „ARANY- tollal, költőszóval” elnevezésű vármegyei helyesírási versenyen.
Felkészítő pedagógusa, Novák Katalin, Kata néni.
Füredi Máté 4.a osztályos tanuló, 3. helyezett lett, a szintén Arany Jánosról elnevezett vármegyei rajzversenyen.
Felkészítő pedagógusa, Balga Tiborné, Kati néni.
A kiállításon Budai Boglárka, Bukta Dorka, Haburcsák Mira és Tóth Emma 4.a osztályos tanulók alkotásai is szerepeltek.
Gratulálunk diákjainknak és tanítóinknak!
Március 12-e Gergely napja, s egyben tavaszkezdő nap. Ezen a napon gergelyjárással emlékezünk I. Gergely pápára, aki az egyik legnagyobb hatású egyházi vezető volt. Szent Gergely napján az iskolás gyermekek csapatostul, házról házra járva hívták az iskolába a gyerekeket. Tréfás mondókákkal, dalokkal próbálták a kisgyermekek érdeklődését felkelteni az iskola iránt.
Március 12-én iskolánkban is megrendeztük hagyományos „gergelyjárás” iskolakóstolgató foglalkozásunkat. Az első évfolyamos színjátszó szakkörös tanulók hagyományőrző színdarabot adtak elő, melyet Szabó Lászlóné, Zsuzsa néni tanított be a kicsiknek. Ezután az óvodások szüleikkel együtt vehettek részt a foglalkozásokon. Angol - kézműves, matematika - dráma és sportfoglalkozás várta az érdeklődőket.
A program végén az ajándékok sem maradtak el.
Zita néni, Kata néni és Kati néni szeretettel várja leendő elsős tanítványait április 10-11-én, az iskolai beiratkozáson!
„Szent Gergely doktornak, híres tanítónknak az ő napján,
Régi szokás szerint, menjünk Isten szerint iskolába...”
A Miskolci Pedagógiai Oktatási Központ kétfordulós vármegyei informatikaversenyt hirdetett, melyre a 6. b osztály négy tanulója is nevezett. Az első, elméleti fordulót gyakorlati követte, melyen diákjaink eredményesen szerepeltek. Büszkék vagyunk, mert a vármegye legjobbja a Vörösmarty iskola diákja lett!
Helyezések:
Berecz Roland 1. hely
Humicskó Gréta 9.hely
Kovács Ármin Baltazár 11. hely
Papp Kristóf Levente 12. hely
Felkészítő tanár: Koós Gergely
Gratulálunk a szép eredményhez!
Ritka genetikai rendellenességgel küzdő kis óvodásunk, Béres Ábel gyógykezelésére egymillió-egyszázezer forintot gyűjtött a Vörösmarty Mihály Katolikus Általános Iskola és Óvoda (szülők, gyerekek, pedagógusok).
A pénzadományokat hálás szívvel köszönjük mindenkinek!
Ünnepi műsorral emlékeztünk 1848. március 15-re.
6. évfolyamos diákjaink idézték meg a márciusi hősöket. Magyarként büszkék vagyunk arra, hogy a fiatalok, költők és mindenki, aki hitt a szabadságban, egyesült és küzdött a jobb világért.
Felkészülésüket a két osztályfőnök, Cili néni és Ibolya néni segítette. Külön köszönet illeti Julika nénit az aula méltó feldíszítéséért.
Március 10-én a Vörösmarty dolgozói nagyböjti zarándoklaton vettek részt Sárospatakon. A Szent Erzsébet-házban iskolánk "öregdiákja", Főtisztelendő Novák Lajos atya tartott előadást, majd keresztúti ájtatosságot végeztünk és Úrangyalát imádkoztunk a bazilikában. Ezt követte Lajos atya szentmiséje, amit iskolalelkészünk, Főtisztelendő Szedmák Zoltán atya közreműködésével mutatott be. Értékes könyvajándékot is kaptunk, a programot pedig finom ebéd és jóízű beszélgetés zárta. Mindezért köszönet és hála illeti vendéglátóinkat!
A kiszézés talán a legnépszerűbb télűző szokás, melynek keretén belül egy szalmabábot körbehordanak a faluban, majd kivonulnak vele a falu végére énekszóval, és a folyóba vetik, vagy elégetik.
A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, mely a telet, a hideget, a rontást, a betegséget, a félelmet, tehát úgy általában a rossz dolgokat jelképezi.
Ezt a télűző néphagyományt elevenítettük fel óvodánkban.
A kiszebabát közösen, hangos énekszóval, csörgő-zörgő hangszerekkel kísérve végigvittük az épületben, majd az óvoda udvarán elégettük, mellyel remélhetőleg jó messzire elűztük a telet, a hideget és minden rosszat!
Zárásként tavaszi dalokkal és tánccal ünnepeltük a tavaszt!
“Jöjjön a tavasz, vesszen a tél! “
© 2025 Vörösmarty Katolikus-Miskolc