![]() |
![]() |
VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Kedves érdeklődők, Tisztelt Szülők!
Iskolánk vezetése az országban uralkodó helyzet miatt a következő módosításokat vezette be:
Az iskola területére testhőmérséklet ellenőrzése után csak és kizárólag az intézmény tanulói és dolgozói léphetnek - csak kivételes esetekben jöhetnek be mások. (Pl.: működéshez szükséges munkálatokhoz, felülvizsgálatokhoz műszaki szakemberek, postás.)
Az iskola területén közösségi terekben (aula, folyosók és mosdóhelységek), ahol más osztályba tartozók is megfordulhatnak, kötelező a maszk viselése mindenki számára. Ez alól kivétel az étkező az ebéd elfogyasztásának az idejére. Máskor étkezni csak az osztályteremben szabad.
Ideiglenesen megszüntetjük felső tagozaton a nívócsoportokat, az érintett foglalkozásokat osztálykeretben tartjuk. Minden osztály a testnevelés, technika és informatika kivételével az osztálytermében tölti a tanítást, ezzel is csökkentve az egymás közötti érintkezések számát. A hittanórákon a katolikus hittanon résztvevők maradnak osztályteremben, a más felekezetűek hetente osztályonként, egymást váltogatva tudnak egyházuk szerinti hitoktatáson részt venni, amennyiben hittanáruk jelen van.
Amennyiben láthatóan rosszul van gyermek, esetleg tüneteket észlelünk rajta, elkülönítjük és értesítjük a szülőt.
A délutáni foglalkozásokat (tanulószoba, szakkör) szintén ideiglenesen felfüggesztjük, azok elmaradnak. Emiatt az ebéd után a felsős tanulók felügyelet nélkül lennének, haza kell menniük.
Megértésüket köszönjük.
Tisztelt Szülők!
2020. szeptember 7-től módosult a járványügyi készenlét idején alkalmazandó miniszteri eljárásrend.
Iskolánkban a következő szabályok és intézkedések betartására hívjuk fel figyelmüket.
A szülőkre vonatkozóan
Az új eljárásrend szerint szülő, kísérő nem léphet be az iskolába csak az intézményvezető előzetes engedélyével, illetve kifejezetten a szülők részére szervezett programon való részvétel céljából.
Az iskolalátogatási igazolást és egyéb dokumentumokat a gyermekük tájékoztató füzetébe tett, vagy e-postán (Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címre) küldött kéréssel igényeljék, mi pedig a tanulóval még aznap megküldjük Önöknek. Az étkezési térítési díj befizetésére újabban alszámlát nyitottunk. A személyes találkozások elkerülése érdekében kérjük, utalják az összeget a 10700086-66731616-51300009 számra, ha van rá lehetőségük! Kérem, hogy a hivatalos kapcsolatot a pedagógusokkal továbbra is a KRÉTA rendszerben és telefonon tartsák!
Érvényben maradt a szabály, hogy amennyiben gyermeküknél tüneteket észlelnek, a NNK aktuális eljárásrendje alapján gondoskodjanak orvosi vizsgálatról. A szülő köteles az iskolát értesíteni, ha a gyermeknél koronavírus-gyanú vagy igazolt fertőzés van. Mivel vannak atípusos tünetekkel jelentkezett, igazolt COVID-19 esetek is (különösen a fiatal korosztályoknál), ezért értelmezésünk szerint nemcsak hőemelkedés, láz, fejfájás, köhögés, nehézlégzés, szaglás/ízlelés elvesztése, hanem bármely tünet (pl. orrfolyás, hasmenés) esetén is otthon kell tartani a gyermeket és gondoskodni az orvosi vizsgálatról.
Újdonság viszont, hogy az a gyermek, tanuló vagy pedagógus, aki bármilyen betegség miatt otthon maradt, a háziorvos, a kezelőorvos igazolásával vagy kórházi zárójelentéssel mehet újra az intézménybe. Hatósági házi karantén esetén a járványügyi hatóság által kiadott, a járványügyi megfigyelést feloldó határozatot szükséges bemutatni.
Kérjük, iskolába indulás előtt győződjenek meg gyermekük tünetmentességéről! Amennyiben a tanítási idő alatt lépnek fel betegség tünetei, vagy a nap folyamán észleljük azokat, a gyermeket a többiektől elkülönítve, az e célra kialakított helyiségben várakoztatjuk a szülő, vagy általa megbízott kísérő megérkezéséig. Mivel a felügyelet biztosítására nagyon korlátozottak az erőforrásaink, továbbá az állapota rosszabbodhat, kérjük, hogy értesítés után haladéktalanul gondoskodjanak a gyermek hazaszállításáról és ellátásáról!
Mivel az eljárásrend szerint gondot kell fordítanunk az intézményi csoportosulások megelőzésére a tanév folyamán mind az intézmény területén, mind az intézmény épülete előtt, kérem Önöket, hogy pároknál nem nagyobb csoportokban várakozzanak a gyermekükre tanítás után és ne maradjanak az épület előtt, mikor reggel iskolába hozzák!
A tanulókra vonatkozóan
Az eljárásrend módosítása az iskola életének szervezésével kapcsolatosan tartalmaz a tanulókra vonatkozó előírásokat. Ezeket már a tanév kezdetétől teljesítjük, illetve nem érintik iskolánkat. Amíg tiltó szabályozás nem lép életbe, az újdonságot jelentő 2.15. pontbeli javaslatot — a délutáni (nem tanórai) iskolai sportfoglalkozásokat és sportköröket, valamint az iskolai énekkar próbáit átmenetileg javasoljuk felfüggeszteni —úgy alkalmazzuk, hogy elkülönítjük a tanulók csoportjait a tömegsport foglalkozásokon, az énekkaron pedig csak szólampróbák lesznek távolságtartással. Az iskolai program részét képező jégkorcsolyás edzések a járványügyi szabályok betartásával folytatódnak. A nem iskolai szervezésű edzések megtartását nem szabályozzuk.
Érvényben maradnak és még szigorúbban betartatjuk a fertőtlenítésre és távolságtartásra vonatkozó előírásokat.
A távolságtartás érdekében minden felesleges bútordarabot eltávolítottunk a tantermekből és ritkábban helyeztük el a padokat ott, ahol lehetséges volt.
A reggeli gyülekező a szabadban történik, rossz idő esetén a felsősök érkezéskor az osztályterembe mennek, az ügyeletes tanár pedig a tantermek előtt vigyáz a rendre.
A tanulók lehetőleg pontosan 7:45-re érkezzenek az iskolába és nem korábban, a számukra biztosított foglalkozások végén pedig igyekezzenek minél hamarább elhagyni az épületet!
A csengetési rendet átalakítottuk, így a tanulók fele-fele váltakozva marad az osztályteremben és megy ki a szabadba szünetre. Így biztosítható a távolságtartás és hogy az évfolyamok elkülönüljenek egymástól.
A maszk használata a felsős tanulók számára ott, ahol az évfolyamok nem különülnek el és a védőtávolság nem biztosítható, különösen az ebéd előtti gyülekezőn kötelező, csoportbontásos órákon ajánlott, egyébként megengedett.
A tanulók osztályonként elkülönülő helyen étkeznek.
Az iskolába belépéskor automataadagolós kézfertőtlenítő használata kötelező. A tanítási órák elején a pedagógus gondoskodik a gyerekek kezének újbóli fertőtlenítéséről, továbbá az óra végén intenzíven szellőztet és a következő csoport előtt a padokat is lepermetezi virucid szerrel.
A tanulók kötelesek a személyi higiéné alapvető szabályait életkoruknak megfelelő szinten betartani. Kérjük, hogy az iskolában erről tanultakat otthon is erősítsék meg, gyakorolják! Legyen a gyermeknél papír zsebkendő és lehetőleg kis kiszerelésű kézfertőtlenítő is! A kulacsukra írják rá a tanuló nevét, osztályát, mindenki csak a saját italát fogyassza!
Mindannyiunk érdeke, hogy a tantermi oktatás a lehető legtovább folyjon, ezért vállalnunk kell, hogy minden beteget időben elkülönítsünk függetlenül attól, hogy COVID-19 fertőzése van-e és a járvány elleni védekezés szabályait betartsuk és betartassuk. Együttműködésüket köszönöm.
Miskolc, 2020. 09. 10.
Mariscsák István
igazgató
Ebben a tanévben már nem lesz az iskola épületében szervezett tanítás, tehát június 15-ig folytatódik a tantermen kívüli, digitális munkarend.
https://koronavirus.gov.hu/cikkek/fokozatosan-nyitnak-az-ovodak-tanev-vegeig-marad-digitalis-munkarend
A mi iskolánk eddig is kínált gyermekfelügyeleti lehetőséget azon szülők számára, akik ennek szükségességét igazolással tudják alátámasztani. 2020. június 2-től már nem csak felügyeletet, hanem kis csoportos konzultációkat is fogunk tartani, mert lehetővé vált a tanulók és pedagógusok oktatási célú találkozása. A teljes tanítási napra vonatkozó felügyeleti igényt továbbra is 2 nappal korábban kell bejelenteni – a hétfőit előző csütörtökön 9 óráig – telefonon (46/506518), vagy e-postán a Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. és Ez az e-mail-cím a szpemrobotok elleni védelem alatt áll. Megtekintéséhez engedélyeznie kell a JavaScript használatát. címekre, egyidejűleg mindkettőre. Kérjük, hogy az osztályfőnöknek is jelezzenek a szokott formában!
Elsősorban azok számítsanak arra, hogy ilyen foglalkozáson részt kell venniük, akik nem vettek részt elég rendszeresen a digitális oktatásban, feladataikat elmulasztották, illetve az eddig szerzett érdemjegyeik alapján elégtelen osztályzatot kapnának év végén.
A gyermekfelügyeletet június 26-ig kérhetik a szülők. Utána nyári tábort szervezünk napközis és bentlakásos formában, melynek körülményeit a Kormány később meghozandó döntései alapján fogjuk meghatározni.
A ballagást egyelőre a középiskolákhoz hasonlóan nem tarthatunk az egész évfolyam személyes részvételével járó rendezvényeként. Osztályok szigorúan külön-külön, a tantestület által beosztott időpontokban egy alkalommal találkozhatnak – így a végzősök is –, amikor a bizonyítványokat átadjuk a tanulóknak.
Az óvodánk 2020. május 25-etől a szokásos rendben működik, a gyermekeket külön kérés nélkül fogadják, foglalkozásokat tartunk számukra.
A tanév hátra lévő részéhez mindenkinek sok erőt, szép eredményeket és jó egészséget kívánok!
Tájékoztatjuk a Tisztelt Szülőket, hogy a koronavírus-járvány miatt a mai naptól (2020. március 16.) rendkívüli tanítási rend lépett életbe iskolánkban is, a tanítás digitális formában zajlik.
Az államtitkárság március 14-i közleménye a mérvadó. Kérem, olvassák el figyelmesen és kövessék a https://www.nnk.gov.hu/ oldalt folyamatosan a higiénés teendőkről, járványügyi helyzetről!
A közlemény értelmében oktatás céljából tanuló nem tartózkodhat az intézményben. A szülőkkel és a tanulókkal a KRÉTA rendszeren keresztül tartjuk a kapcsolatot. A tananyag, a feladatok és egyéb általános információk a Házi feladat/Üzenet funkciókon keresztül érhetők el. Kérem, jelezzék az osztályfőnököknek, ha belépési, vagy egyéb technikai problémák gátolják a kapcsolattartást!
A számonkéréssel kapcsolatosan egy héten belül adunk tájékoztatást. Az alsó tagozat speciális módszertana miatt tanítóink a hivatalos érintkezési formán (KRÉTA) kívül egyéb elektronikai felületeket is használhatnak.
A tanulók on-line munkáinak értékelése beleszámít a tanév végi eredményekbe. Ebben a különleges helyzetben felhívjuk a szülők figyelmét a felelősségteljes magatartásra: gyermekeik haladását folyamatosan ellenőrizzék, közösségbe ne engedjék őket, felügyeletüket legfeljebb ötfős csoportokban biztosítsák, ugyanakkor idős rokonaikat mentesítsék a gyermekfelügyelet alól. Tanulóinkat kérjük, legjobb tudásuk szerint, folyamatosan, a tanítási nap egészét kihasználva készüljenek, a pedagógusok és a szülők észrevételeit, kéréseit pontosan kövessék!
Végezetül mindenki figyelmébe ajánljuk a higiénére vonatkozó alábbi videókat:
1. https://youtu.be/EHRdirL6kkw 43 sec
2. https://youtu.be/MXpYOz5Q03M 83 sec
Együttműködésüket megköszönve: az iskolavezetés
Iskolánk 7.a osztályos tanulója Csorba János a Tóth Péter Országos Judo Emlékversenyen I. helyezést ért el.
Az eredményhez gratulálunk!
© 2025 Vörösmarty Katolikus-Miskolc