VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Tanév vége ide vagy oda, a sakkosaink élete nem állt meg! A Sakkozó Magyarok XXVII. Világtalálkozóját rendezték meg Lakitelken. A 6-16 éves korosztályúak között Török Vilmos 4.a osztályos tanulónk I. helyezést ért el. Testvére, Török Kinga, a 3.a osztályból is szépen szerepelt. A legkisebbek, 6 éven aluliak között Török Klára óvodánk Őzike csoportjának tagja I. helyezett lett. Szívből gratulálunk a Török család apraja-nagyjának!
/Sport-és természettudományos tábor a Vörösmartyban/
Színes, változatos programokon vehettek részt azok a diákjaink, akik iskolánk sport-és természettudományos táborában töltötték a tanév végét követő első szünidős hetet.
A programok között kísérletezés, sportági ismeretek, uszodalátogatás, túrázás és pizsi-party is szerepelt.
Minden nap élményekkel gazdagodva, kellőképpen fáradtan mehettek haza diákjaink.
Köszönjük Sárréti Gézáné, Kiss Zoltánné és Szűcs Zsuzsanna tanárok ötleteit és a programok megvalósítását.
/I.turnus 3.nap PIROSban/
Újabb nap, újabb programok!
Délelőtt és délután is a PIROS szín került a foglalkozások középpontjába.
Játékos feladatokat oldottak meg, piros szívet nyírtak, fonalat fontak a gyerekek.
A Pannon-tenger Múzeumban múzeumpedagógiai foglalkozás és színes, érdekes, interaktív kiállítás résztvevői lehettek.
A sportos feladatok sem maradtak ki a mai programból.
Holnap mindenki a kedvenc színében jön, SZÍNKAVALKÁD várja a gyerekeket.
2023. június 16-án, Jézus Szívének ünnepén elballagtak a nyolcadikosaink. Két osztályból harminckét tanuló búcsúzott el az iskolától. Az utolsó osztályfőnöki óra előtt két órával a Mindszenti-templomban szentmisén vettek részt a ballagók, ezt követően az iskola épületében folytatódott az ünnepség. Főtisztelendő Excellenciás Dr. Ternyák Csaba érsek úr ballagóknak címzett köszöntő szavait. Főtisztelendő Juhász Ferenc plébános atya tolmácsolta, utalva Ferenc pápának a Papp László Sportarénában a fiatalokhoz intézett szavaira: "Nagy dolgokra lettünk teremtve. Imádkozzunk ezért, és bátorítsuk egymást ebben!" Csík Tibor igazgató úr szintén fontos gondolatot adott útravalóul: "Lelkeink láthatatlan fonalakkal össze vannak kötve, tartja őket egy égi kéz lágyan, mindörökre." Ballagó nyolcadikosaink közös dallal búcsúztak az iskolától, mielőtt a tantermekben átvették a bizonyítványukat. További életükre Isten áldását kérve köszönünk el tőlük.
/I. turnus 2. nap ZÖLDben/
A mai napon is számos érdekes, izgalmas programon vehettek részt iskolánk táborozó diákjai. A ZÖLD szín jegyében telt a napjuk.
Délelőtt az erdővel és annak állataival ismerkedtek játékos interaktív feladatokon keresztül, majd a II. Rákóczi Ferenc Megyei és Városi Könyvtárban vehettek részt könyvtári foglalkozásom.
Délután a Búza téri görögkatolikus székesegyházzal ismerkedhettek meg Szemerszky Mihály parókus atya vezetésével.
Az iskolába vezető úton jól esett mindenkinek a fagyizás!
A délutánba még egy kézműves foglalkozás is belefért, szintén a ZÖLD színnel kapcsolatosan.
Holnap PIROSban jövünk!
Ezen is ott voltak diákjaink!
Felkészítő tanáruk: Murvainé Bodnár Ildikó
Az alsósok sportnapja után felsőseink sem maradtak ki a sportolás lehetőségéből. Szerdán az övéké volt iskolánk mindkét tornaterme és sportudvara. Az első órában a tanév során kimagasló sporteredményeket elért tanulóinkat jutalmaztuk. A délelőtt további részében négy helyszínen, mozgásos, játékos feladatok várták a gyerekeket.
Köszönjük a szervezést és lebonyolítást Sárréti Gézáné, Hriczné Csordás Anikó, Koós Gergely és Pintér Dávid kollégáinknak.
Iskolánk tanulója, Szilvási Dominik, 2.b osztályos tanuló, a Gondolkodtató Tanműhely által szervezett levelezős „Tavaszi olvasóversenyen" országos 1. helyezést ért el. Gratulálunk a szép eredményhez!! Büszkék vagyunk Rá!
Évek óta hagyomány iskolánkban a Kaszap István, jezsuita novícius, sportoló emlékére rendezett sportnap. Ebben a tanévben az alsó tagozaton öt helyszínen zajlottak a programok.
A kis tornateremben Pintér Dávid tanár úr vezetésével izgalmas akadálypályát kellett legyőzniük a gyerekeknek.
A nagy tornateremben Koós Gergely tanár úr két kidobó játékkal várta az osztályokat.
Szádeczki Marianna igazgatóhelyettes asszony tanulóink elméleti sportismereteit tesztelte.
A színházteremben Kovalik Gábor informatikus kollégánk két érdekes videót vetített a sportsikerekről, példaképekről.
Az osztályok több témában készítettek plakátokat. Az ötkarikás játékokról, kedvenc sportjaikról, példaképeikről rajzoltak, nyírtak, ragasztottak a kartonra.
Az osztályokat az osztályfőnökök kísérték, felügyelték, segítették a délelőtt folyamán. A délutánt pedig tanító párjaikkal töltötték a gyerekek.
A napot Balga Kati néni szervezte és koordinálta.
Köszönjük kollégáink munkáját!
A galéria a képre kattintva megtekinthető.
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc