VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Iskolánk is résztvett az Európai Sport Napja elnevezésű rendezvényen, amelynek keretén belül minden diákunk egy, a Népkertben történő futással kapcsolódott be a sportolásba. A szabad levegő, a jó idő is garantálta, hogy jól érezzük magunkat, és a mozgással önmagunknak is jót tettünk.
A Diósgyőri Református Általános Iskola és Óvoda december 15-én rendezte meg a „Karácsony kupa” labdarúgó mérkőzést, melyen a város egyházi iskolái vettek részt. Intézményünk II. korcsoportos fiúi 3. helyezést értek el! Gratulálunk nekik!
A csapat tagjai:
A reggeli iskolagyűlésünk adventi gyertyagyújtással kezdődött, ahol rövid műsorral felkészült tanulók és az iskola énekkara tette meghittebbé karácsonyi várakozásunk második hetének kezdetét.
2018. november 30-án a Miskolci Egyetem Általános Informatikai Tanszéke által rendezett Vadász Dénes informatikai versenyen iskolánk „Power Pointers” csapata I. helyezést ért el.
A csapat tagjai: Gyenes Máté, Mágocs-Bahur Szente és Koós Andor 6.a osztályos tanulók.
Felkészítő: Koós Gergely
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Diáksport és Szabadidő Egyesület által rendezett pontversenyben - kategóriájában sportversenyeken és szerepléseken szerzett pontok szerint - a harmadik helyezést érte el iskolánk. 20000 Ft eredményességi támogatást is kaptunk a harmadik hely kapcsán, amit sportfelszerelésre fogunk fordítani.
2018. december 07-i házi sakkverseny eredményei
Lányok: ovitól-ötödik osztályig
1.hely Papp Kinga 5.a
2.hely Török Rita 2.a
3.hely Kovács Ágnes óvoda
4.hely Vincze Kinga 1.a
5.hely Vígh Lotti 1.a
6.hely Ádám Dorina 2.a
7.hely Paál Zsófia 1.a
8.hely Molnár Mária Tünde 1.a
Fiúk: ovitól-második osztályig
1.hely Bodnár Bence 2.a
2.hely Török Vilmos óvoda
3.hely Kiss Ádám 2.a
4.hely Szakács Áron 2.a
5.hely Mezey Milán 2.a
6.hely Gergely Benjámin 1.b
7.hely Mészáros Patrik 1.a
8.hely Lászlófalvi Bence 2.a
Fiúk: harmadik-negyedik osztály
1.hely Kovács Kristóf 3.a
2.hely Török balázs 3.a
3.hely Vig András 3.a
4.hely Kovács Máté 3.a
5.hely Mezey Bálint 3.a
6.hely Lovas Péter Milán 4.a
7.hely Nádas Hunor Péter 4.a
8.hely Boldogh András 3.a
9.hely Hancsák Zalán 4.a
10.hely Vígh Zalán 3.a
Minden résztvevőnek és eredményt elérőnek gratulálunk!
Hétindító iskolagyűlésünkön a következő eredményhirdetés hangzott el:
Az Andrássy Gyula Gépipari Szakgimnázium és Szakközépiskola szervezésében megrendezett Fizika Kísérlet Versenyen iskolánk tanulói I. helyezést értek el. Iskolánkat képviselte: Antal Koppány, Bukszár Ádám és Fábián Ákos.
Felkészítő: Jakab Sándor
A Dürer matematikaverseny miskolci fordulóján az Ütősök csapata (Bajzát Anna, Pecze Viktor és Pitti Péter) képviselte iskolánkat. Nagyon szoros verseny után a 34 csapatból a 8. helyezést érték el. Ezzel párhuzamosan további 5 helyszínen rendezték meg a verseny helyi fordulóját. A miskolci csapatok erősségét jelzi, hogy a helyi fordulók összesített eredményei alapján csapatunk továbbjutott az országos döntőbe.
Felkészítő: Takács Margit és Espán Edina
A Kazincbarcikán megrendezett Megyei Floorball Versenyen iskolánkból a következő eredmények születtek:
I. helyezést ért el
I. korcsoportos fiú A csapat
melynek tagjai:
Fazekas Zsombor 2.B
Kőrösi Kende 2.B
Kovács Krisztián 2.B
Pipoly Csongor 3.B
Schneider Máté 2.B
Szak Levente Vince 2.B
II. helyezett lett az
I. korcsoportos fiú B csapat
Tagjai:
Szak Levente Vince
Petrovics Zente
Petrovics Zalán
Iglói Csanád
Lipták Miklós
Csileki János
Zibrinyi Ákos
II. helyezést ért el az
I. korcsoportos lány csapat
név szerint:
Besenyei Noémi
Briczky Zoé
Elek Hanna
Kohári Mira
Nagy Lara
Újhelyi Boglárka
Zabos Panni
I. helyezést hozott el a
II. korcsoportban induló fiú A csapat
akik:
Besenyei Botond 4.B
Szecskó Gergő 4.B
Kojsza Kende 4.B
Zsámbok Zalán 5.B
Szőnyi-Paszternák Mirkó 5.B
Kovács Benedek 4.B
II. helyezett lett a
II. korcsoportos fiú B csapat
név szerint:
Kolozsvári Milán 4.B
Spisák Nándor 3.B
Kazinczy Bálint 3.B
Sebők Lóránt 3.B
Bakos Előd 3.B
Bernáth Bence 4.B
II. helyezést ért el a
II. korcsoportos lány csapat:
Csermák Zoé Hanna
Kiss Emma Róza
Miskolci Emma Zóra
Papp Fédra
Pecze Gréta
Tarján Abigél
I. helyezett lett a
III. korcsoportos fiú A csapatunk:
Dezső Zsolt Zsombor 6.B
Kovács Bendegúz 6.B
Márton Roland 6.B
Mura Milán 6.B
Pitti Péter 6.B
Szatmári Péter 6.B
III. helyezést ért el a
III. korcsoportos fiú B csapat:
Kiss Patrik Noel 6.B
Krausz Márton 6.B
Mihalkó Sándor 6.B
Nagy Dávid 6.B
Pecze Viktor 6.B
Szabó Levente 6.B
I. helyezett lett a
III. korcsoportos lány csapatunk:
Lalik Petra 6.B
Svéda Lili 6.B
Török Adél 6.B
Batári Cintia 6.B
Berkes Hanna 6.A
Buda Virág 6.A
Kohári Kiara 6.A
III. helyezést ért el a
IV. korcsoportos lány csapat:
Bolobás Boglárka 8.B
Kis-Orosz Viktória 8.B
Nádas Anna Amina 8.B
Szabó Gréta 8.B
Nagy Vanda 8.A
Kótai Korina 7.B
Az I-II. helyezett csapataink továbbjutottak az Országos Floorball Bajnokság Elődöntőjébe.
Az elért helyezésekhez gratulálunk, a felkészítő tanároknak köszönjük és további szép eredményeket kívánunk!
TÁRSADALMI SZEREPVÁLLALÁS ERŐSÍTÉSE A KÖZÖSSÉGEK FEJLESZTÉSÉVEL
Az Angol Nyelvi Városi Szavalóversenyen
iskolánk tanulója
Török Adél 6.B-s
II. helyezést ért el.
Felkészítője: Pavlyás Anita
A Dr. Gárdus János Városi Angol Nyelvi versenyen
Török Gergő 7.A-s tanulónk
X. helyezést,
Benczkó Ádám 7.A-s tanulónk
21. helyezést ért el.
Felkészítőjük: Novák Éva
A Budapesten megrendezett Kispályás Műkorcsolya Bajnokságon
helyezést elért tanulóink korosztályaik szerint:
I. Porcs Emma Zselyke 1.B
II. Kohári Mira 2.B
II. Mátyus Krisztina 3.B
Az elért eredményekhez gratulálunk!
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc