![]() |
![]() |
VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
A mai nap volt az elnyert pályázati program megvalósítása, mely szorosan kapcsolódik a FÖLD NAPJA alkalmából megtervezett projektünkhöz.
A workshop címe: Talaj, élet, vadvilág (A komposztálás célja, folyamata)
Óvodásaink érzékenyítését céloztuk e témán belül, mely a megélt élményeknek köszönhetően úgy érezzük, hogy megvalósult!
Köszönjük a lehetőséget!
2025.04.04-én a POM-POM Família interaktív, zenés műsorával kezdődött a FÖLD napjával kapcsolatos teremtésvédelmi projektünk.
Az elkövetkező két hét alatt izgalmas programokkal várjuk óvodásainkat!
2025.03.20-21-én rendeztük meg az I. Szent József- SPORTNAPUNKAT, melyre az apukákat vártuk nagy-nagy szeretettel!
A program(melyet szeretnénk, ha hagyománnyá válna) fantasztikusan sikerült, felnőttek/gyermekek nagyon jól érezték magukat! Felemelő érzés volt megélni, látni és érezni a szeretetet és hallani a szívből fakadó gyermeki kacajt!
Köszönjük az apukák és gyermekek aktív részvételét!
Mennyei Atyám!
Adj nekem istenfélő és nyitott szívet, hogy meghalljam a te hangod, meglássam az utat, amelyet számomra készítettél.
Adj bátorságot és erőt, hogy a feleségemet úgy tudjam szeretni, ahogy József is szerette Máriát. Gondoskodjam róla betegségben és egészségben, álljak mellette az ő kihívásaiban, és együtt tudjak vele örülni sikereinek, örömeinek.
Adj alázatos szívet a gyermekeim neveléséhez, ahogy József is alázattal nevelte Jézust, az Élő Isten egyszülött fiát. Segíts nekem megérteni Igéd által, hogyan kell a neked tetsző módon nevelnem a gyermekeimet, és hozzád vezetni őket.
Adj békét Lelked vezetése által, hogy mindig kitartó, bátor és védelmező vezetője lehessek a családomnak. Hálát adok, hogy rám bíztad őket.
Ámen
Az ünnepi műsort követően verbunkos táncházzal leptük meg a gyermekeket, majd a héten készített nemzeti színű alkotásainkat helyeztük el az óvoda bejáratához.
Ima:
“ Szeress engem, jó Istenem,
szüleimet tartsd meg nekem!
Oltalmazd meg óvodánkat,
áldd meg, áldd meg szép hazánkat!”
A kiszézés talán a legnépszerűbb télűző szokás, melynek keretén belül egy szalmabábot körbehordanak a faluban, majd kivonulnak vele a falu végére énekszóval, és a folyóba vetik, vagy elégetik.
A kisze többnyire menyecskének öltöztetett szalmabáb, mely a telet, a hideget, a rontást, a betegséget, a félelmet, tehát úgy általában a rossz dolgokat jelképezi.
Ezt a télűző néphagyományt elevenítettük fel óvodánkban.
A kiszebabát közösen, hangos énekszóval, csörgő-zörgő hangszerekkel kísérve végigvittük az épületben, majd az óvoda udvarán elégettük, mellyel remélhetőleg jó messzire elűztük a telet, a hideget és minden rosszat!
Zárásként tavaszi dalokkal és tánccal ünnepeltük a tavaszt!
“Jöjjön a tavasz, vesszen a tél! “
Egy mesés tengeri élményben volt része a kedves vendégeknek, hiszen megismerkedhettek a kalózokkal, tengerészekkel, majd láthatták, hogy e két csoport, hogyan is tud békességben egymással összekapcsolódni.
A közös műsort követően, a gyermekek egyéni jelmezes felvonulását láthatták a jelenlévők, mely elkápráztatott mindenkit! A jól megérdemelt ajándék sem maradhatott el, hiszen a szülői felajánlásoknak köszönhetően, zsákbamacska csomagokkal lephettük meg óvodásainkat.
Ezt követte a felhőtlen szórakozás, a tánc, a móka és kacagás, valamint a büfében enni-, és innivalóval vártuk kedves vendégeinket.
Óvodánkban 2025.01.21-én ünnepeltük a Magyar Kultúra napját. Ölveczki-Józsa Viktória óvodapedagógus csodás, csengő hangján hozta közelebb a népdalokat a gyermekekhez, egy számára kedves népdalcsokorral. Köszönjük a csodát, melyet átélhettünk, mindannyian elvarázsolódtunk - gyerekek/felnőttek egyaránt!
“Békesség e háznak! És minden lakójának!” 2025. január elején Takács Alajos plébános úr járt nálunk, hogy megszentelje óvodánkat VÍZKERESZT ünnepének alkalmából. A szentelés befejező részében a bejárati ajtó szemöldökfájára a C + M + B betűk kerültek az évszám közé, amelyek a latin mondatot rövidítik: „Christus Mansionem Benedicat”, vagyis „Krisztus áldja meg e hajlékot!”.
Szívünkben hálával és békével jelentünk meg szerdán az ADVENTI KOSZORÚ 4. gyertyagyújtásának ünnepén.
E szép délutánon velünk tartott Takács Alajos plébános úr is, akinek gondolatai emelték ünnepségünk fényét!
A Kossuth Lajos Általános Iskola 4.a osztályának tanulói Behunszky Zoltánné pedagógus vezetésével, csodaszép csengettyűs zenéjükkel nyitották meg műsorunkat. Csodás dallamokat hallhattunk, melyet ezúton is köszönünk!
Óvodásaink is készültek - szép énekekkel, verssel hangolódtunk a közelgő ünnepre!
Karácsonyfánk köré pedig az ajándékok is megérkeztek.
Hálás szívvel köszönjük egy sajószentpéteri volt vállalkozó nagylelkű játékfelajánlását, mellyel csillogóbbá varázsolta a gyermekszemeket!
Továbbá a szülőknek is szívből köszönjük a támogatást, melyet a Parakletos Könyvesházon keresztül valósítottak meg. Szép, értékes könyvekkel lettünk gazdagabbak!
A K&H Biztosító sajószentpéteri képviselői irodája rajzpályázatot hirdetett, melyre óvodásaink is örömmel készültek. A Kagyló csoportból Aranyi Hanna első helyezést ért el, a Levendula csoportból Molnár Gréta pedig különdíjban részesült.
Szívből gratulálunk a díjazottaknak!
Adománygyűjtéssel kezdtük az adventi időszakot, melynek keretében a sajószentpéteri Karitasz csoport számára tartósélelmiszer, valamint a rászoruló családok számára ruha- és játékgyűjtést indítottunk el.
December 9-én több kg lisztet, cukrot, étolajat, tejet, konzerveket és még sok hasznos élelmiszert szállíthattam el a Karitasz csoport vezetőjének, Haraszt Istvánnak.
A Család- és Gyermekjóléti Szolgálat munkatársai december 11-én vették át a szülők példaértékű összefogásának eredményét, hiszen több zsák ruhát, játékot, cipőt tudtunk átadni.
Hálás szívvel köszönjük a CSALÁDOK nagylelkű adományait!
“JÓT TENNI JÓ, DE A JÓT EGYÜTT TENNI TALÁN MÉG JOBB!”
Szent Miklós ünnepe óvodásainkkal
2024.12.05-én délután a gyermekekkel és családjaikkal közös Szentmisén vettünk részt, melynek végén izgatottan és kíváncsian, versekkel és énekekkel vártuk “Szent Miklós püspököt” templomunkba. Meg is érkezett, hatalmas örömet szerezve ezzel óvodásainknak!!!
Meglepetés “mozidélelőtt” a Szent Imre óvodásainak (Repertoár: Szent Miklós története, bábelőadás, Magyar népmesék 2 mesével és engedtünk a kérésnek , egy epizód Bogyó és Babóca téli meséje).
© 2025 Vörösmarty Katolikus-Miskolc