VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Mindhárom csoportunkban megtartottuk tanévzáró ünnepségünket. A gyerekek ízelítőt adtak az összegyűlt vendégeknek az év folyamán tanult imákból, énekekből, versekből, mondókákból, népi és táncos játékokból.
A Napvirág csoportos gyerekek életében ez a nap az óvodai ballagás napja is volt, 22-en mondtak búcsút az óvodás életnek.
Óvodánk védőszentjének, Szent Ritának emlékét idéztük meg a Zárdakápolnában tartott szentmisén. Nagy örömünkre Regős Zsolt tanár úr orgonajátékával és a Fráter Kórus néhány gyönyörű énekével, még ünnepélyesebbé tette ezt a szép alkalmat. Juhász Ferenc atya a szentmise során megszentelte Szent Rita jelképeit, a rózsákat, amelyek szirmait a gyerekek délután hazavitték magukkal otthonaikba.
A Víz Világnapja alkalmából meglátogattuk a Lillafüredi Pisztrángtelepet. A gyerekekkel rengeteg pici és nagy halat csodálhattunk meg. Láttunk őshonos sebes pisztrángot, arany pisztrángot és tigris pisztrángot is. Akinek volt hozzá kedve és bátorsága, az meg is simogathatta a csillogó, ficánkoló halacskákat.
Az 1848 – 49 - es forradalom és szabadságharc ünnepére készülve, a nagy csoportosokkal részt vettünk az iskolások március 15-e alkalmából előadott műsorán.
Délelőtt, saját készítésű, nemzeti színű zászlócskákkal, virágokkal, a három csoport gyerekeivel elsétáltunk a Népkertbe az Országzászlóhoz.
A Katica és a Napvirág csoport óvodásai ellátogattak a Herman Ottó Múzeumba. A Képtárban sétálva a gyerekek a kiállítás kis angyalkáját keresték, aki szerencsére hagyott maga után árulkodó nyomokat, így végül a gyerekek rátaláltak. Minden kisgyerek elkészíthette magának a saját kis angyalkáját is, amellyel boldogan tért vissza az óvodába.
Hamvazószerda délelőttjén először a Napvirág csoportos gyerekekkel részt vettünk az iskola aulájában a zalaegerszegi Rád találtam dicsőítő csoport, fiataloknak szóló, zenés műsorán. Dicsőítő dalokat tanultunk, énekeltünk, és meghallgattuk Zoli atya tanúságtételét.
Az ünnepi szentmisét a messziről jött fiatalok zenés szolgálatával Józsi atya és három paptestvére celebrálta. Ezen a szentmisén az óvoda minden gyereke és dolgozója részt vett, és mindannyian részesültünk a hamvazkodás szentelményében.
Farsang farkán eljött hozzánk Szemerey László bűvész és elvarázsolt minket. Gyereknek, felnőttnek szeme, szája tátva maradt a nagy csodálkozástól az egész műsora alatt. Akármennyire figyeltük minden mozdulatát, nem sikerült megfejtenünk trükkjei titkát.
Vidámság, tánc, mulatság, öröm, jelmezek, eszem – iszom, télűzés: ezek a szavak fejezik ki a farsangot a gyerekek szerint.
Mindezek valóban jellemezték idei farsangunkat is. Felhőtlen jókedv és ötletes, színes jelmezek kavalkádja töltötte be ezen a napon óvodánkat.
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc