VÖRÖSMARTY MIHÁLY KATOLIKUS
ÁLTALÁNOS ISKOLA ÉS ÓVODA
"Mi dolgunk a világon? küzdeni
Erőnk szerint a legnemesbekért."
Idén ismét felgyulladtak Szent Márton kis lámpáskái az óvodánk udvarán. A szent életű püspökre emlékezve verseltek, énekeltek a gyerekek; majd az iskolásokhoz csatlakozva részt vettünk a lámpás felvonuláson. Az óvodába visszatérve egy kis libazsíros kenyér és forró tea mellett, jóízű beszélgetésekkel zárult kis ünnepségünk.
Az Állatok Világnapja alkalmából ellátogattunk a Vadasparkba. A kirándulásunk során sok állatot megfigyelhettünk. Megismerkedtünk Csengével, az egynapos szamárcsikóval is. A legbátrabb fiúk és lányok óriási répákkal megetették a tevéket. Lehetőségünk volt siklót simogatni, és különböző állatok koponyáit kézbe venni. Sok- sok új hasznos ismeretre tettünk szert a délelőtti túránk folyamán.
Szent Mihály napjának reggelén az iskola kápolnájában szentmisén vettünk részt az Őzike és a Napvirág csoport gyerekeivel.
Kora délután a kislegények köszöntőjével és a Kicsi madár néptáncegyüttes műsorával kezdetét vette a vásár. Volt itt minden: étel, ital, eladó portékák, zsákbamacska, célba dobás, népi ügyességi játékok, agyagozás, mézeskalács díszítés…
Szeptember 8 -án, Kisboldogasszony napján, az Őzike és a Napvirág csoport óvodásai szentmisén vettek részt az iskola kápolnájában. Ezen az ünnepi alkalmon ismerkedtek meg a gyerekek Sándor atyával, óvodánk új lelkészével. Az óvodában a három csoport gyerekei közösen, egy imával köszöntötték a Szűzanyát, majd elfogyasztották Mária születésnapi tortáját.
Kicsi és nagy óvodások, szülők, nagyszülők, testvérek, óvó nénik, dadus nénik, tanévzáró Szentmisén vettünk részt a megújuló Mindszenti templomban. Közösen mondtunk köszönetet, adtunk hálát a Jóistennek mindazért a sok jóért, amivel a tanév során megajándékozott bennünket. János atya kedves szavai és a közös imádkozás békességgel töltötték el mindannyiunk szívét.
Elérkeztünk a tanév végéhez. Minden csoport színes műsorral zárta az évet, amelyben megmutatták a gyerekek, mi mindent tanultak, mennyit ügyesedtek az esztendő során. Itt nyílt alkalom arra is, hogy Igazgató úr a rajzpályázat nyerteseinek átadja a jutalmaikat.
Az idei évzáró napja ma sok kis óvodásunk életében a búcsúzás napja is volt. A Katica csoportból 12, az Őzikéből 7 kisgyerek mögött zárult be végleg az óvoda kapuja. János atya kedves, bízató szavakkal bocsátotta útjukra a gyerekeket. Igazgató úr pedig az elválás miatti szomorkodás mellett örömének is hangot adott, hiszen a gyerekek nagy többsége a mi iskolánkban kezdi meg ősszel a tanulást.
A gyerekek az egész év során ügyesen szerepeltek az ünnepségeken, a különböző rendezvényeken. János atya jutalmul meghívta az óvoda apraját - nagyját egy fagyizásra. Ötlete mindannyiunk örömére szolgált!
Intézményünk 2016 szeptemberében csatlakozott a Bozsik programhoz, amelynek keretén belül idén 4 alkalommal vettünk részt Bozsik fesztiválon, a középső – és nagycsoportos gyerekekkel. A program célja a mozgás, a sport és a futball megszerettetése, népszerűsítése; az olyan fontos képességek, mint a kitartás és a szabálytudat kialakulásának, erősítésének elősegítése. Kisfiúk és kislányok egyaránt nagyon lelkesen vettek részt ezeken az alkalmakon, és mindent beleadva küzdöttek meg az utolsó fesztiválon átvett díjakért és érmekért.
Kedves hagyományaink egyike óvodánkban a pünkösdi királyné- járás felelevenítése. A tiszta fehérbe öltözött kislányok idén is körülhordozták az óvoda udvarán a kis királylányt. A kislegények vetélkedése során a legügyesebb elnyerte a pünkösdi király címet, és a jogot, hogy a kis királylánnyal táncolhasson. A pünkösdölő ünnepségünk a gyerekek és a felnőttek közös táncházával zárult.
Az idei gyereknap sok vidámságot hozott óvodásaink számára. Egész nap nyitva állt az ugrálóvár, mindenki kedvére szórakozhatott. A feldíszített óvodaudvaron mindenféle játékok várták a kicsiket. A délelőtt folyamán a Csiribiri Együttes remek előadásával szórakoztatta az ovisokat. A gyerekek nagyon élvezték a műsort, táncoltak, közösen énekelték a dalokat.
Legkedvesebb ünnepeink egyike az anyák napja. A csoportokban meghitten, bensőséges hangulatban ünnepeltek a gyerekek. Kis imával, versekkel, énekekkel, saját készítésű ajándékokkal lepték meg az anyukákat.
Ezen a szép napon a Szűzanyáról sem feledkeztünk meg. Közösen ellátogattunk a Minorita templomba, vittünk virágot Máriának. Csoportonként egy – egy rövid imával, majd egy közös énekkel köszöntöttük égi édesanyánkat.
Óvodánkban minden esztendőben kiemelt figyelmet kap a Föld Napjának megünneplése. Bár a környezettudatos nevelés a mindennapjaink része, ezen a napon különösen sokat foglalkozunk azzal, mit is tehetünk Földünkért.
Az óvodások nagy lelkesedéssel vettek részt a különböző tevékenységekben. Ismerkedtek a földgömbbel, a térképekkel. Készültek szép rajzok; a gyerekek színeztek, vágtak, ragasztottak; majd az elkészült munkákból a csoportok közösen óriásplakátokat alkottak.
Hagyományainkhoz híven, délután a gyerekek szüleikkel közösen, virágot ültettek a csoportjaik kiskertjébe.
Februárban a Katica csoport ellátogatott a II. Rákóczi Ferenc Megyei Könyvtárba. Miután a gyermekkönyvtáros hölgy elbeszélgetett a gyerekekkel a könyvek és a könyvtár fontosságáról, kikérdezte őket kedvenc meséikről, mindenki kedve szerint nézelődhetett, játszhatott vagy rajzolhatott. Végül a kölcsönzés folyamatával is megismerkedhettünk, amikor csoport számára néhány könyvet kikölcsönöztünk.
A farsangi időszak velejárója a zene és a mulatozás, ezért érkezett hozzánk Muzsikás Péter a hangszereivel és kedves, lendületes dalaival. A gyerekek aktívan részt vettek a műsorban, lehetett szó a közös táncról, éneklésről, vagy akár a hangszerek kipróbálásáról.
© 2024 Vörösmarty Katolikus-Miskolc